Tegnap nem sok minden történt, Dublinban voltunk, volt este fellépő, lement rendben.
A mai nap érdekesebb. Megérkeztünk dél körül Tobermory mellé (Isle of Mull, Skócia), és lehorgonyoztunk, mert ott nincs ekkora kikötő. Úgy volt, hogy a vendégeket tender boat-tal viszik ki (ha jól tudom saját mentőhajócskáinkat használják). De mivel elég szeles időnk van így nem igen maradt egy helyben a hajó, ezért ez nem jött össze. Aztán meg át kellett adnunk a horgonyzóhelyet egy másik hajónak.
Nah itt megint történt egy kis probléma, földetértünk, megfogtunk egy szép kis víz alatti sziklát, így az egyik propeller megint nem üzemel. Persze az utasok imádják, hogy nem jutnak ki sehova. Tovább indultunk. Az úticél Belfast, elvileg 18 óra alatt érünk oda, jó esetben. Az Atlanti Óceánon vagyunk és eléggé hullámzik.
Tengeri beteg már nem vagyok, a fejem kicsit zizi a balról jobbra elölről hátra, majd jobbról balra elölről hátra ringástól, de hányinger nincs. Komolyan mondom élvezem. Volt egy előadás délután, mi a gond, mi lesz, aztán meg kis történelem óra a legnagyobb hajókról, közben értünk ki és kezdődött a ringás. Hátulról a bárból óriási csörömpölés, én meg jókat mosolyogtam egyik másik nagyobbnál, és elkezdtem dúdolni magamban: I like the way she moves :D
Elvileg az esti show lemegy, meglátjuk mi lesz belőle.
Tényleg!! El is felejtettem eldicsekedni mit tanultam németül: liebe gaste!
Esti show is elmarad, ha jól értettem 6 méteres a hullámok.
Nah elszóltam magam, majdnem kidobtam a taccsot... Szerintem valaki a folyosón megtette, mert olyan büdös volt, hogy majdnem belőlem is kijött minden...