Hang és fénytechnikusi élet óceánjáró utasszállító hajón

Sound on the water

Sound on the water

Múlnak a gyermekévek :P

2015. május 19. - Don_Quijote

Egy hete vagyunk száraz dockban... Nem mondanám, hogy izgalmasan telnek a napok. A száraz dock területéről elvileg nem mehetünk ki gyalogosan, csak biztonsági felszereléssel (sisak, láthatósági mellény), így kitaláltam, hogy kibérelek egy autót pár napra és kb feleannyiért kiviszem a crew-t a városba mint a taxi. 4 napra béreltem, nah hát ennyi idő alatt meg is untam a taxizást. Ahogy számolgatom, ha nem is jöttem ki teljesen nullára (anyagilag) akkor is megérte. Gyakorlatilag már mindenki ismer a hajón, a tisztek javával jóban vagyok, a legénység nagy részével szintén. Voltak érdekes tapasztalatok azzal kapcsolatban, hogy melyik felettes/tiszt, hogyan reagál arra, hogy az első útra nem kértem tőlük pénzt. Volt aki rögtön mondta, h akkor nem is vitatkozik, volt aki tett még egy próbát, és volt aki akkor is kifizette, még olyan is volt aki még borravalót is adott.

Ha minden igaz az a helyzet a hajóval, hogy a hajócsavar az cserés, de a tengely is görbült, így ki kellett venni. Nah hát tegnapra sikerült eljutni addig, hogy kikerült. Ha igaz az infó akkor megy Dániába, ott javítják és jön vissza. Namost az útra mondanak 3 napot, 3 nap a javítás, 3 nap vissza és még össze is kell rakni. Valaki azt mondta, hogy összerakni is 2 nap. A terv az, hogy 24-25-re kész kellene legyen, tennünk kellene egy próbakört és 26.án indulás, hogy 30.-ára Kiel-be érjünk. Én akárhogy is számolom, nem sok esélyt látok erre... De ahogy tegnap este a hotel menedzser mesélte amit az egyik hotel megnyitás előtt mondott neki a görög tulaj: Don't worry, take a sandwich!

A napok unalmasan telnek, a taxizás ugyan feldobta egy kicsit, de hamar ráuntam (ship-city, city-ship, ship-seaman's club és ezek váltakoztak...) Az autót ma visszaadtam, bár már most hiányzik... Eddig 2x áztam meg azóta... Ha sokáig maradunk itt, megöl minket az unalom. Ráadásnak a légkondi csak néha működik, így a kabinban forróság, és nincs levegő...

Ma végre én is kiszabadultam, kicsit a városba gyalogosan. A célállomás, egy pub volt, wi-fi-vel, Guinnessel és whiskey-vel. Mission accomplished, cheers!

Merre tovább?



Tegnap nem sok minden történt, Dublinban voltunk, volt este fellépő, lement rendben.
A mai nap érdekesebb. Megérkeztünk dél körül Tobermory mellé (Isle of Mull, Skócia), és lehorgonyoztunk, mert ott nincs ekkora kikötő. Úgy volt, hogy a vendégeket tender boat-tal viszik ki (ha jól tudom  saját mentőhajócskáinkat használják). De mivel elég szeles időnk van így nem igen maradt egy helyben a hajó, ezért ez nem jött össze. Aztán meg át kellett adnunk a horgonyzóhelyet egy másik hajónak.
Nah itt megint történt egy kis probléma, földetértünk, megfogtunk egy szép kis víz alatti sziklát, így az egyik propeller megint nem üzemel. Persze az utasok imádják, hogy nem jutnak ki sehova. Tovább indultunk. Az úticél Belfast, elvileg 18 óra alatt érünk oda, jó esetben. Az Atlanti Óceánon vagyunk és eléggé hullámzik.
Tengeri beteg már nem vagyok, a fejem kicsit zizi a balról jobbra elölről hátra, majd jobbról balra elölről hátra ringástól, de hányinger nincs. Komolyan mondom élvezem. Volt egy előadás délután, mi a gond, mi lesz, aztán meg kis történelem óra a legnagyobb hajókról, közben értünk ki és kezdődött a ringás. Hátulról a bárból óriási csörömpölés, én meg jókat mosolyogtam egyik másik nagyobbnál, és elkezdtem dúdolni magamban: I like the way she moves :D
Elvileg az esti show lemegy, meglátjuk mi lesz belőle.
Tényleg!! El is felejtettem eldicsekedni mit tanultam németül: liebe gaste!
Esti show is elmarad, ha jól értettem 6 méteres a hullámok.
Nah elszóltam magam, majdnem kidobtam a taccsot... Szerintem valaki a folyosón megtette, mert olyan büdös volt, hogy majdnem belőlem is kijött minden...

Táncshow

Nem vagyok én ehhez hozzászokva! A fellépők, a táncosok, Sonja megköszöni a munkád!!! Ma este táncshow volt így szerencsére a hangosítással nem sokat kellett foglalkoznom, viszont annál többet a fényekkel. Bakiztam itt is egyet, a fejgéppel elfelejtettem követni a táncos csajt (épp olyan volt, hogy csak a fejgép ment...), mert néztem, hogy mit kell következőnek állítanom... Ettől függetlenül, a táncosok is megköszönték a munkám. Azért nem rossz amikor elismerik a munkád.
Az megint kiderült, hogy már "jobb" vagyok, mint az elődöm. A táncosok, meg Sonja is mondta, hogy nálla a fényeknek 2 opciója volt: ON, OFF. Volt ugye panasz a fénypultra, hogy néha egyszerűen azt mondja, hogy blackout. Nállam még nem fordult elő, nagyon úgy tűnik, hogy annyi volt a baj, hogy összezavarodott, egyszerre több olyan programot próbált beadni, ami ugyanazokat a lámpákat használja. Nem mintha nagy lenne a választék... Van 4 fehér reflektor, 6 szines (sárga, zöld, piros szín oldalanként) a tánctérre, stage világítás, piano-nak egy fehér reflektor, meg a színpad hátfalat megvilágítani 3-3 szín, tükörgömb megvilágítás és itt ki is fújt azoknak a fényeknek a száma amiket ez a fénypult kezel...
Ez a fénypulton úgy néz ki, hogy van a színeknek külön, a tükörgömbnek, a stage világításnak, a pianonak, meg a tánctér fehérnek egy-egy fadere, meg 2 programnak fader, 1 a színpad színek 1 meg a tánctér színek változása. Ééés ennyi. De még ezt is sikerült összezavarni. (Vagy csak nem akart dolgozni és beadta, hogy nem működik normálisan.)
Másik amit ma kitaláltak nekem... Ugye úgy hívtak fel, hogy hangtechnikusi meló. Megjött a szerződés hang és fénytechnikus. Megérkeztem hang-, fény- és AV-technikus. Most meg kitalálta az Axel (hotel manager, persze énekel...), hogy a függönyöket is nekem kéne nyitogatni, meg csukogatni... Nah hát majd amikor ő énekel, valahogy nem lesz jó, ha meg reklamál, megmondom, hogy bocs épp a függönyökkel voltam elfoglalva...
Készítem a listát arról, hogy milyen eszközök, meg hangszerek vannak a hajón, elvileg holnapra elkészül, de már van hiány az előző listához képest, amit az elődöm készített (aki egyébként már vagy 3 éve van ezen a hajón kisebb-nagyobb megszakításokkal).
Nah lefekszem, holnap indul újra, de jó esetben megint ki tudok menni. Egyébként ma Waterfordban, Írországban voltunk, egy két kép fb-n. Holnap Dublin.

Napi rutin

Mostanra kezdem látni, hogyan fognak felépülni a napjaim. Elég rutinszerű lesz általában a dolog. Reggel 6.30 kelés, DVD csere az aznapi filmre, open decken cigi+kávé, majd 7től reggeli. Utánna elitézem, ha kell valamit (székek visszapakolása, szinti visszavitele a helyére, etc...). Kb. 10-től van egy próba az esti showra az 1-1,5 órás. 11-től ebéd, utánna ha kikötőben vagyunk és nem vagyok port szolgátos (mindig van aki nem hagyhatja el a hajót amiatt ha netán történne valami) akkor van néhány órám sétálni egyet, körülnézni, netezni. Délután 4 körültől kezdődnek a hajón a programok, van egy bő 1 órás előadás a következő helyről ahol kikötünk, utánna az "ismétlőknek" (repeater) egy kis coctail, kis előadással. 19-től vacsora. Ha nem nagyon kell berendezni a "színpadot" akkor fél 9-ig pihenés, majd 9-9.30 között kezdődik az esti műsor. Az esti műsor bő egy, másfél órás, aztán a zenekar játszik míg van vendég, ami általában úgy néz ki, hogy éjfél körül zárunk. Majd irány a kabin, alvás.
Nah hát ennek szellemében ma is megvolt a reggeli próba, minden rendben, minden működik. Aztán persze szép is lenne ha este is így lett volna minden. Este a zsebadó elkezdte azt játszani, hogy néha pattant egyet, aztán kicsit kihagyott... Nem volt vészes a show lement, de bosszantó, hogy reggel semmi baja nem volt, este meg szórakozik...

Southampton

Megérkeztünk Southamptonba. Reggel a vendégeket elvitték kirándulni, ment egy turnus Londonba is. Próbáltunk egyet az esti fellépővel, utánna kijöttem én is várost nézni, meg venni néhány elemet. Időjárást tekintve szépen süt a nap, kellemes hűvös szellővel társítva.
Bementem az első bankba váltani, de csak útlevéllel lehetett így elirányított egy postára. Útközben észrevettem egy crew shop-ot, volt váltás, ingyen wifi meg kedvezmény hajósoknak. Váltottam, aztán gyorsan felmentem a netre. Ráírtam két volt középiskolai osztálytársra akikről tudom, hogy errefelé élnek. Gyöngyvér holnapra tudta volna szabaddá tenni magát (3 gyerek melett nem ér rá mindig :) ), Kurucsónál meg rosszul emlékeztem, nem itt laknak hanem Portsmouth-ban. Így sétálgattam vagy 2 órát, vettem elemet, meg SD kártya olvasót, majd beültem kávézni és netezni egyet (dupla espresso Ł1,9 O.o ), majd a maradék fontomból vettem egy adag ársványvizet.
Az elem ki volt rakva nagy csomagban Ł19.99 középen rekeszben, meg az egyik polcon megtaláltam ugyan azt Ł9.99-ért. Megkérdeztem, hogy ugyanmár mi a különbség a kettő között? Mondták, hogy semmi az Ł19.99 de rögtön mondta, hogy elvihetem Ł9.99-ért. Nah hát ez otthon úgy nézett volna ki, hogy elvihetem a kettő összegéért amiért még "reklamálni" mertem...
Visszajöttem a hajóra, leadtam a blokkot, visszafizetik a kártyaolvasó árát is :D így gyakorlatilag 10 eurot sikerült elköltenem (nem teljesen mert maradt fém fontom is).
Délutánra megtudtuk, hogy mi okozta a rázkódást, az egyik propellerre rátekeredett egy halászháló, sikeresen levágták, délután videóval illusztrálva kapitány elmondta a népnek a helyzetet, mehetünk tovább. A medence mellett mindenki megtekinthette, lefényképezhette.
Este a show lement, nem mondom, hogy hiba nélkül, de nagy baki nem volt, beszédnél elfelejtettem levenni az effectet.

Hol vagyunk??

Reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom. Kisasoltam a kabin ablakon és rögtön azt gondoltam, hogy átaludtam egy napot, ez igencsak a tenger, nem a Tower Bridge. Miután lecsekkoltam a dátumot mentem szerezni egy kis infót.
Több infó is összejött, van aki azt mondta, hogy vmi gond volt az egyik propellerrel azért rázkódtunk, aztán volt olyan infó is, hogy hajnal 3-kor le is esett. 10-kor volt gyorsan egy tájékoztató az utasoknak, állítólag rátekeredett valami háló vagy kötél, azért volt a rázkódás, megyünk Southamptonba. Az, hogy meddig maradunk kiderül.
Így viszont át lett szervezve a mai nap, mégis lesz dolgom, bár nem fogok elfáradni benne.
Megkaptam az első fizetést is, hiába nem értem 26.án kezdtem a hajón, hiába nem volt vendég nem volt semmi levonás :)
Este mgnézhettem a meccet, nagyon izgalmas volt :P
A tenger errefelé sokkal jobban hullámzik, így nem voltam teljesen 100-as. Érzésre, hányingert tekintve egy közepes másnap, fejfájást meg egy gyenge másnap. Simán megvacsoráztam utánna jobb volt, fekve meg semmi gond :P :D

Első Gála, első út vendégekkel

A mai nap húzósabb, egész napra kell program, mivel végig úton vagyunk. Előjöttek az első problémák is.
Reggel 10től volt egy London bemutató a Loungeban. Jah igen a Lounge a fő munkahelyem, néha kell a Palmgarten-ben vagy az Open Decken szórakozni kicsit, meg a záróparádén majd az Étterembe kell egy mikrofon.
Szóval problémák: A loungeban van oldalanként 3-3 TV szimmetrikusan, hogy jó legyen 3 különböző márka, tipus, méret, kor talán annyi közös bennük, hogy 16:9-es felbontás. Composit az szépen ki van húzva mindhez, azzal nincs gond. Viszont ma HDMI-s laptopot hozott a csaj. Van egy projector is közepén. A projektorhoz megy vga, composit meg HDMI. A laptopból bemegyek HDMI-vel egy splitterbe, splitterből megy egy a projektorhoz, a másik meg egy HDMI-VGA átalakítóba, az átalakítóból vga-n egy extenderbe ami elküldi a jelet lan kábelen a TV-k-hez. Nah, az első 2 TV-nél nincs is gond, két régebbi NEC, extenderből kijön a jel VGA-n és működik is. A két középső TV a legújabb, azokon nincs VGA. Megjön az extenderen a jel vga kimenettel és öööö. Találtam egy vga-hdmi kábelt, ugyan ki még nem próbáltam, mert tápot kell még csiholni a fogadó extendernek. A hátsó két kissebb TV-ig el sem jutottam, majd holnap, ma van mit csinálni.
Ma van a Gálaest ahol a fellépők előadnak 2-2 számot, nagy vonalakban egyszer végigmentünk a műsoron. A skótduda érdekes lesz, marha hangos, fel kell hoznom hozzá az alapot, de állítólag nagyon hisztiznek, ha hangos, kiderül este. Most van egy kis pihenő, aztán koktéllal köszönti a kapitány a vendégeket aa loungeban, aztán vacsora az étteremben, majd a gála műsor. 1 mikrofont kaptak az énekesek, oldják meg! Bejátszással ma sok gondom nem lesz, csak Adam hozott CD-n alapot, a többieket a zenekar kiséri, lesz itt kalamajka!
Nah ez is megvolt. Kapitány fogadta a vendégeket, mindenki kirittyentve, ahogy nagyapám mondaná, mindenki úgy nézett ki mint Pista. Volt némi beszéd, aztán irány a vacsora.
Az esti gála: lement. Fellépők meg voltak elégedve, Sonja meg volt elégedve, mindenki happy. A végén Sonja megkérdezte, hogy élveztem e? Mondtam neki, hogy dolgoztam, mit volt nekem időm azzal törődni, hogy milyen a műsor, ugrálás a fény és hangpult között, közben még a fejgéppel is kövessem a kedves énekest, miközben sasolom, hogy mikor mászik be a hangfalba. Azt kell mondjam, hogy megizzadtam egy kicsit, de nagy hiba nem volt (néha a fejgép elfelejtette követni a fellépőt). Meg lettünk dicsérve, ami a zenekar elmondása alapján nagy szó!
Este kicsit rázkódott a hajó, de ettől függetlenül jót aludtam.

Első munkanap

Úgy tűnik egyben marad a hajó, eljutottunk gond nélkül Bremenhaven-ig. Jönnek a vendégek is. Martin kiszállt, átköltöztem a kabinjába.
A kabin nem nagy, de nem vészesen kicsi, és legalább egyedül vagyok. Kb 2x4m-es lehet. A fürdőszobán osztozok a szomszéd kabinnal, ahol egy ukrán pár lakik. A fürdőszoba kb akkora mint ami nekem volt (nem egész 2 nm, wc szemben zuhanyzó), de a kabinban van mosdótálca.
Habár ma beszálltak az utasok nem igazán volt dolgom. Jött néhány fellépő is, 2 énekes csaj (Alessandra, Charlotte), 1 skótdudás/fuvolás (Adam MacTomas vagy vmi ilyemi) meg 1 énekes/zongorista (haknizenész, Tom) csávó.
Este játszott a zenekar a Loungeban, Tom meg a Palmgarten-ben.

Helyzet

A zenekar: 1 dobos, 1 bass gitár + vokál, 1 billentyűs 3 szintivel + vokál, 1 trombita + furulya + vokál
Ennek a felállásnak eddig így nézett ki a mikrofonozása: lábdob sm58, pergő+cin AKG, bass line + LD mic vokál, szintik line (2 mono, 1 stereo) + vokál, trombita sm58 + furulya/vokál sm58
Ma annyit változtattam, hogy különszedtem a furulyát meg a vokált. Furulyának megmaradt az sm58, vokál meg megkapta az AT-t. Gyakorlatilag maradt két AKG microfon ha bármi történne...
A programszervezőtől (Sonja) ma megkaptam, hogy jobban szól mint eddig.
Végignéztünk egy táncshow-t is, ahol használnak két headset-et is, közben játszottam a fényekkel nekik.
A tegnapi éneklős csávó, aki mellesleg a hotel manager, ha jól tudom, ma már elkezdte mondani, hogy jól szólt tegnap, de már elkezdett elindulni néha (gerjedni). Nem akartam már mondani neki, hogy hát igen ilyen ez ha a hangfalak előtt szórakozol a mikrofonnal, ha meg kiveszek mindent, hogy ne gerjedjen akkor meg az a baj, hogy doboz... Ezt ma a táncos srác mondta is, de nem tudok vele mit csinálni, állandóan a hangfalak előtt mászkálva énekel.
Még a show alatt nem is annyira vészes kezelni a fény- és a hangpultot egyszerre, megoldható. De mikor azt szeretnék majd, hogy szépen rendben/összhangban menjenek a dolgok, akkor vagy át kell rendezni a technikai pultot, vagy kell még egy ember. Nincs túl sok lehetőség játszani a fényekkel, csak messze van egymástól a két pult, meghát néha azt szeretnék, hogy kövessem fejgéppel az éppen aktuális fellépőt/táncost/moderátort etc.
Történés továbbra sem nagyon van, reggeli, ebéd, vacsora, a táncosok meg a zenekar gyakorolgatnak.
Ha minden jól megy holnap reggel 10-re Bremenhaven-be érünk, utasok három előtt nem várhatóak, indulás tovább este 7-kor.
Nem tudom mi van velem, de aludnék egész nap, vagy a ringatózás, vagy az állandó morajlás, vagy ez a vacak borús, hűvüs idő teszi.
Ha minden jól megy, holnap ki tudok szállni és lesz normális internetem egy kicsit.

süti beállítások módosítása